Faith, Hope, Love

Domján Mónika versei

Láttam..

Láttam minden nap meghalni valamit,
azt a reményt, ami minket egésszé alakít.
Láttam őt, akit az élet sokszor próbára tett,
majd végignéztem azt, amivé lett.
Felébredt minden reggel, és hitt abban, hogy az álmai valóra válnak,
De amikor rájött, hogy nem él, hanem csak létezik, a szeme könnybe lábadt.

Éveken át várta, hogy valaki mellett ébredjen,
de csak a magány talált rá, ez nem lehetett véletlen.
A lehetőségek ajtaját sokszor nyitva hagyta,
de amikor az kopogtatott, ő gyorsan be is csapta.

Másokhoz hasonlították, de ő mindig hű maradt magához,
A rosszabb napokon segítségért fordult néhány baráthoz.

A sikerek hajtották, és próbált jó úton maradni,
de idő közben más lett, és nem tudott az idővel együtt szaladni.

Kislányként még nem gondolkodott azon,
hogy mit hoz majd az sorsa, úgy gondolta,
a jövőben egy mosoly a gondjait megoldja.

Láttam őt, amikor lelkébe őszinte boldogság költözött,
de végig kellett néznem, amikor az érző szív fekete gyászba öltözött.
Sokszor ordított halkan, amikor egyedül volt a bajban,
aztán félreállt, és könnyeit fojtotta vissza a szörnyű zajban.

Szeme egy tükör, melyben a gyerekkorát látja,
most meg a papír és a toll a legjobb barátja.

Erősnek látszott, amikor a múltja messziről búcsút intett,
majd álarcát ledobta, és a jövőbe tekintett.
Mindig remélte, hogy a gondok egyszer megszűnnek végleg,
és a legfontosabb a szeretet lesz, nem pedig az érdek.

Láttam őt a sírástól remegni,
végig néztem, ahogyan próbál feledni.

Voltak napok, amikor a hétvégéknek élt,
de akkor is titkon valami jobb jövőt remélt.

Mert ő az, aki szeretett, aki sírt, majd újra nevetett.
Akinek a célja többször is kudarcba fulladt, aki minden napban talál valami újat.

Ő a lány, aki az emlékekből él, ő az, aki a végsőkig remél.