Faith, Hope, Love

Domján Mónika versei

Mondj még valamit

 

Mondj még valamit, mielőtt elengeded a kezem.
Mosolyogj rám és nézd meg könnyes szemem.
A szürke hétköznapokban felragyog egy emlék,
Ezt vinném magammal, bárhová is mennék.

Hagyni kell néha, hogy sodorjon az ár,
Hiszen az emlékezés sokszor fájdalommal jár.
De mindent megér, ha életünk részévé válhat,
Aki lelkét megismeri, a fellegekig szállhat.

Sokan kételkednek abban, hogy léteznek még csodák,
Pedig a nehéz napokon azok visznek minket tovább.

 

 

Olyan értéket adtál, amit mástól még nem kaptam,
Hogy ennek vége legyen, te akartad, én hagytam.
Nem felejtem el, amikor láttalak őszintén nevetni,
Mellettem voltál, tudtalak szívből szeretni.

Emlékszem a szavakra, amik igaznak tűntek,
Vigyázzon mindenki, mert az élet nagyot üthet.
Nem akartam belemenni ebbe az egészbe,
Mert féltem, hogy a végén én leszek lenézve.

Aztán még is történt valami, a függőd lettem,
Az első találkozás óta mindent érted tettem.
Megfogtad a kezem, majd a szemembe néztél,
Láttam arcodon a reményt, hogy szerelmet kértél.

Közös programok, séták a városban,
Jelen voltál minden egyes álmomban.
Tavaly nyáron még együtt néztük a sok lehulló csillagot,
Nézz fel az égre. Látsz olyat, ami még ugyanúgy ragyog?

Ölelések, csókok, szívből jövő öröm,
Ez minden, amit neked a múltam köszön.
Talán elmúlik egyszer hiányod, és begyógyulnak a sebek,
De ha szükség lesz rám, én mindig itt leszek.

 

Kérdések sorozata játszódik le bennem újra és újra,
Miért váltunk rosszabbá, miért nem lépünk vissza a helyes útra?
Furcsa ez a világ, már semmi sem a régi,
Napról napra jobban érzem, hogy több okom van félni.

Szép nyarunk volt, csak kár hogy itt a vége,
mindig arra kértelek, hogy emlékezz a szépre.
Próbálom elfojtani a könnyeket, ha rád nézek,
inkább elfordulok, hogy ne lásd, hogy még érzek.

Eltűnt a varázslat, nem jön vissza már soha,
bár vissza sodorna a sors engem oda,
Ahol te voltál, mert ott nem születtek könnyek,
de hiányodat gyűlölettel elviselni könnyebb.

Sajnálom, hogy ez lett, én mindent megtettem,
jó lenne, ha hazudnál, hogy egyszer még kellettem.
Soha senki nem szeretett ennyire, de ennek volt is ára,
gondolj a jövőre, soha ne nézz hátra.

Inkább vesszünk el a fájdalomba, de ne rontsuk el újra,
csak lépj vissza az útra, és ne nézz a múltba.
Megyek én is tovább, amíg bírom, harcolok,
valami újat hozok létre, élek, alkotok.

 

Sötét van kint, de valami mégis világít a távolban,
Találtam egy régi emléket a sárban, egy lábnyomban.
Kérdések merülnek fel bennem, mi az, ami rosszat tettem?
Nem érzelem az, ami pár hónap után kezd semmivé válni,
Kifogás minden, mert ezeket mindig könnyebb volt találni.
A csillagokhoz fordulok az élet nagy kérdéseivel,
Mindenkit igyekszem elfogadni az értékeivel.
Hittem abban, hogy a boldogságot elhoztad nekem,
Nem tartott sokáig, vajon boldog voltál velem?
Nem hagynak nyugodni az okok, amikért eldobtál,
Visszavágás akart lenni, hát tényleg ez volnál?
Ha nincsenek érzelmek, akkor tényleg nincs értelme,
Hogy téged elveszítelek, mindig ez volt a félelmem.
Lehet, hogy az elején én rontottam el, ahogyan nem kellett volna,
De nem lett volna szerelem, ha ez nem kettőnkről szólna.
Tudod, most már belátom, hogy jobban jártunk mindketten,
De szállhatnánk még együtt az égig, csak higgy bennem.

 

Nem tudok felejteni, hiába próbálom minden áldott éjjel,
Te voltál a legjobb, a képeket a bánat tépi széjjel.
Hiába mondod, hogy valami változott,
Te voltál egyedül, aki innen távozott.

Elengedted a kezem, talán már örökre,
De jó is lenne, ha az idő tovább pörögne.
Nem ragadok le a múltnál, de nem hittem, hogy ez lesz,
Veled terveztem a jövőt, te vagy, aki kellesz.

Sosem foglak felejteni, amíg írom ezeket a sorokat,
Lehet, majd ez által fogok megváltoztatni sorsokat.
Most felnézek az égre, és belátom, hogy vége,
A legfényesebb csillagnak is kialudt a fénye.

 

Minden emlék eszembe jut, beugranak képek,
Olyanok, amik valaha még szívünkben éltek.
Egymás kezét fogva nevettünk az életre,
Ezek után szükségünk lesz egy B tervre.

Túlélni a magányos napokat, kibírni mindent,
Eldönteni fejben, hogy vannak csodák itt bent.
Minden nap, ami nem nevetéssel telik, elvesztegetett idő,
De hogyan nevessek, ha már azt sem tudom, ki ő?!

 

 

Minden pillanatra emlékszem, amit veled együtt éltem át,
Ezekben a hetekben a boldogság teljes mértékben rám talált.
Bevallom, az elején féltem belevágni ebbe az egészbe,
De reménykedtem legbelül, hogy olyan lesz minden, mint a mesékben.
Így is történt, bár nem tartott túl sokáig a történet,
Hagytuk, hogy magukkal rántsanak az örvények.
Távolság, nem létező érzelmek, bedőltünk ennek a kényszernek.
Emlékszem még, hogy szakadó esőben megfogtad a kezem,
Reménykedve kérdezted, hogy a jövőben van e tervem veled.
Éreztem rajtad még a legelején,
Hogy sokat jelentett neked is a "Te meg én".
Együtt nevettünk a világra, mindig előre mentünk, sose néztünk hátra.
Azt hiszem, az együtt eltöltött idő nem volt hiába..

 

Elérkezett a pillanat, amikor a valóság szebb, mint az álmok,
Sok idő telt el, és most már én is tisztábban látok.
Most már szebb az ébredés, mert tudom, hogy van kiért létezni,
És nem kell folyton hazugságban élni, szétesni.

Amíg fogod a kezem, és mélyen a szemembe nézel, 
Bennem élni fog a remény, mert tudom, hogy mit érzel.
Futottam az idő után, ami rohant előlem,
De megtaláltam az embert, aki a legjobbat hozta ki belőlem.

Melletted az vagyok, aki mindig is lenni akartam,
Szerettelek téged végig, még akkor is, ha tagadtam.

 

Megtalálni azt az embert, aki megváltoztatja számodra a világot,
Szeretni annak ellenére, ha néha ő is hibázott.
Találni egy embert, akivel könnyebben telnek a nehéz napok,
Aki csak a szimpla mosolyával bearanyozza a napod.
Fogni a kezét, mélyen a szemébe nézni,
Hogy boldog vagyok mellette? Mindenki ezt kérdi.

Mióta itt van, újra mosollyal ébredek,
Mert így van értelme élni ezt az életet.
Bármi lesz, mindig fontos leszel,
Ha az utunk már nem fut egybe, a sok emlék akkor sem veszhet el.

Szeretem az embert, aki melletted lehetek,
Bárhová visz a sors, én soha nem feledek.
Az érzések mindig őszinték maradnak,
Egy kérésem van: Bocsáss meg magadnak!