Faith, Hope, Love

Domján Mónika versei

Megint oda jutottunk, ahol már egyszer bejártuk az utat,
Összetört szívem most emlékek után kutat.
Könnyek a szememben, harcolok az érzés ellen,
Ilyenkor azt kívánom, hogy az idő gyorsabban teljen.

Bármerre járok, bárhová nézek,
Nélküled már csak ürességet érzek.
Próbálok túlélni minden egyes percet,
És elengedni mind azt, amit az élet tőlem elvett.

Nehéz kimondani azt a szót, hogy vége,
De semmi nem volt hiába, mert szeretni megérte.
Majd egyszer talán rájövök, hogy hogyan kellett volna,
Majd egyszer talán egy mosoly a gondokat megoldja.

Nehéz búcsúzni, mert elhittem, hogy szép lehet,
Köszönöm, hogy itt voltál, de most már ég veled.

Semmi mást nem kérek, csak emlékezz rám,
Nézd el nekem minden apró hibám.
Fáj, hogy vége, bár még el sem kezdődött,
Csak a továbblépés reménye ösztönzött.
Eltűntek a színek az égről, már csak szürkeség borítja a teret,
De ha hiányoznék, szívemben van örökre foglalt helyed.
Emlékezz mindenre, őszinte szemed lelkembe lát,
Emlékezz arra, amit együtt éltünk át.

Okokat keresek, hogy mi történik, s miért,
Hogy bármit képes vagyok megtenni, de kiért?
Ki az, aki megérdemli, hogy őszintén szeressem,
Ki az, akinek legszebb álmaimban főszerepe lehessen?

Megállok egy percre, hátrafele nézek,
Ez bizonyíték arra, hogy valamit még érzek.
Ahogy azt a helyet bámulom, ahol először találkoztunk,
Eszembe jut minden emlék, amikor még csak egymással barátkoztunk.